Nemzetközi megmérettetésre várják az énekeseket.

Ha lemaradtál az X-faktor vagy a Megasztár 5 válogatásáról, akkor most lehetőséged van jelentkezni az amatőr táncdal énekesek versenyére, amelyre Szlovákiában kerül sor. A 40 éves múlttal rendelkező megmérettetésen Arany-, Ezüst- és Bronzlírát osztanak, de a Közönség díja is várja a jelentkezőket.

A gútai Alma Art PT  valamint a helyi művelődési központ által szervezett verseny gálaműsorába 12 énekesek jut be. Jelentkezni lehet 2010. szeptember 10-ig a verseny főszervezőjénél, Szépe Hildánál a 00 421 908 87 18 38 vagy mailben az alma.art@zoznam.sk mailcímen.

A versenyre november 14-én a szlovákiai Gúta városában kerül megrendezésre közönség és a média jelenlétében (Szlovák Televízió, Új Szó, Delta hetilap, Duna TV).

Élő zenekar, kiváló hangulat és értékes nyeremények várják a jelentkezőket.

Az első Gútai Líra 1969-ben került megrendezésre, és az azóta eltelt időszak alatt számos énekest indított el az úton. Ezen a versenyen indult Vadkerti Imre is, aki a jubileumi István a király rockoperában Koppány szerepében volt látható.

Versenyzési feltételek:

A versenybe minden 14 év feletti szlovák és európa uniós állampolgár benevezhet, felső korhatár nincs.

A versenyt válogatás előzi meg, amlynek alapján a gálaestre legtöbb 2 versenyző jut be. A versenybe minden jelentkező két popzenei dallal készül, amelyek lehetnek saját szerzemények is. A versenybe más zsánerrel nem lehet benevezni. A verseny csak szólistáké, nem a zenekaroké.

A verseny dramaturgiája szempontjából ajánlatos egy lassú és egy gyors tempójú dallal készülni. A dalszövegeket emlékezetből kell tudni, amely lehet szlovák, vagy magyar nyelvű. Idegen nyelvű daloknál feltétel a szöveghűség, a helyes kiejtés, és a szöveg tartalmának ismerete. Ajánlatos, hogy a versenyzők a verseny ünnepi hangulatához illően öltözzenek.

A versenyző a jelentkezési lap kitöltése és annak elküldése révén nevez a versenybe. Cím: MsKS Kostolné nám. 4, 946 03 Kolárovo. A jelentkezési határidő 2010. szeptember 10.

A jelentkezési laphoz postázni szükséges:

a) zenei alapokra a versenyző által felénekelt két dalt CD-n vagy minidisk-en. A postázott hanghordozón kérjük, legyen ott a dalok eredeti felvétele is. Kérjük a hangmagasság megadását, amelyből a versenyző a dalokat énekelni szeretné.

b) rövid és jellemző életrajz

c) a nevezési díj befizetését igazoló postali pénzutalvány utolsó részét, illetve annak fénymásolatát.

A nevezési díj 10 euró, amelyet a következő címre kell elküldeni:
OZ Alma Art, Kostolné nám. 4, 946 03 Kolárovo

A nevezési díjat nem térítjük vissza, a befolyt összegből a szervezéssel járó kiadásokat, a verseny díjait, és a versenyzők megvendégelését fedezzük.

A beküldött dalokból az Alma Art PT elnöke és a VMK igazgatója által kinevezett szakzsűri választja ki azokat, akik a gálaesten versenyezhetnek.

A kiválasztottak legkésőbb 2010. október 8-ig levélben meghívást kapnak a versenyzésre. Azok, akiket a zsűri nem választott ki, vagy a verseny szabályait nem tartották be, nem kapnak meghívót.

A zsűri a versenyen az előadó intonációját, ritmusérzékét, mozgáskultúráját, produkciójának összképét értékeli. A következő díjak kerülnek kiosztásra: Arany-, züst, Bronzlíra, a Közönség díja.

A kiválasztott versenyzők érkezése a VMK-ba 2010. november 14-én 10 órakor lesz. Kérjük, a versenyző hozza magával a személyi igazolványát, és egy levelezőlap nagyságú fényképét.

Minden versenyző kap egy szabadjegyet barátja, hozzátartozója számára. Szálláslehetőség a városban igénybe vehető. A versenyzőknek 10 órától lehetőségük lesz dalaik gyakorlására. A gyakorlás, illetve a fellépés sorrendjét sorsolással döntik el. A próbák nem nyilvánosak.

A szervezők nem térítik meg a versenyzők útiköltségeit, és a versennyel járü egyéb kiadásaikat.

A versenynek visszaadjuk a régi fényét azzal, hogy a versenyzőket élő zene kíséri majd.

Az összpontosítás, a zenekarral való közös próbák a gálaműsor előtt közös megegyezés alapján történik.

A gálaműsor Nyitra Megye valamint Gúta önkormányzatának támogatásával valósul meg.


prominent