Élete egyik utolsó interjúja az Új Szóban jelent meg.

Meghalt az egykori Megatáncos, Répás Máté. Élete terjedelmes és utolsó interjúját a szlovákiai magyar napilapnak adta a marcelházai fiú.

Répás Mátéval táncra perdült a világ

Az utolsó pillanatban küldted el a jelentkezésed a Megatánc versenybe.

Kezdetben nem érdeklődtem a műsor iránt. Anyukám nógatott, hogy jelentkezzem, végül az utolsó napokban azt gondoltam, egy e-mail nem a világ. Álmomban sem gondoltam volna, hogy behívnak válogatásra. Nagyon meglepett, amikor választ kaptam, elmentem és bekerültem az első száz jelentkező közé. Aztán nagyon kellemesen érintett, hogy sikerült „betáncolnom” magam a döntőbe. Ezzel azonban egy kemény és nagyon megterhelő felkészülési folyamat kezdődött.

Szinte az egész Felvidék megkönnyezett téged, amikor nem kaptál elég szavazatot a nézőktől a továbbjutáshoz.

Természetesen nagyon rosszul esett, hogy nem jutottam tovább, ám ezen felül óriási dolognak tartom, hogy külföldiként ilyen meszszire jutottam. Annak is nagyon örültem, hogy az első döntőben a legtöbb szavazatot kaptam.

Nyilván a tánc sem volt egy közönségkedvenc.

Biztosan. Az argentin tangó közel áll hozzám, ugyanakkor nagyon bensőséges tánc. Ez inkább két ember harmóniájára alapul. Nem a közönség felé irányul. Ennek ellenére úgy érzem, hogy azon a bizonyos döntőn remekül megoldottuk, jól sikerült. Nem érzékeltem semmit, teljesen kikapcsoltam. A koreográfiát Budai Laci tanította be. Az egy hét nagyon megerőltető volt, hiszen volt, hogy napi tizenkét órát gyakoroltunk. Nemcsak testileg, de lelkileg is nagyon megterhelő volt. Úgy érzem, Samai Dórival mindent megtettünk.

Nehéz volt hozzászokni a pesti, nyüzsgő élethez?

Nagyon hamar beleszoktam az ottani életritmusba. Szeretem. Másokkal ellentétben én a közlekedés milyenségében sem találok semmi kivetnivalót. Könnyű volt megszokni. Azt már nehezebben, hogy lépten-nyomon felismernek. Egyszer, amikor átmentünk az egyik gyalogosátkelőn, számos ember leszólított, köszöntek, vagy autogramot kértek. A város egyik távoli pontján egy lakóparkban van a lakás, ahol elszállásoltak minket, mert a rajongók mindenhová követnek.

Nem beszélve a bulvársajtó szenzációhajhász riportereiről.

Van egy csodálatos sajtófelelősünk, aki anyatigrisként óv minket. Természetesen van, amit ő sem tud kivédeni. Mindenhol lefotóznak, aztán az másnap megjelenik a lapok hasábjain. Ha pedig nyilatkozom, akkor az nem úgy jelenik meg, ahogy elmondtam. Ebből a szempontból csalódás ért. Anda Laci és én nagyon szeretünk főzni. Erre a sajtóban az jelent meg, hogy a többiek a fiatalokat dolgoztatják. Volt, hogy összehoztak a szobatársammal is. Ezekkel nem tudok mit kezdeni.

Hogyan telik egy napod?

A nap 24 órájában foglalkoztatva vagyunk. Nincs egy szabad percünk sem. Aránylag korán, fél kilenckor ébredünk, majd egy sofőr visz minket egy wellnesközpontba, ahol hatalmas tánctermek vannak kialakítva. Itt rendszerint délutánig gyakorolunk. Fotózások, interjúk következnek. Ebéd után ismét edzés, gyakorlás, s egy orvos felügyeletével részt veszünk egy ionindukciós kezelésen, amelynek segítségével megszüntetik a fájdalmat, elősegítik az izomzat regenerálódását. Egy gyógymasszőr is foglalkozik velünk. Minden tekintetben a legjobb szakemberek vesznek minket körül, egy profi gárda minden lépésünkre odafigyel. Kellemes a társaság.

Sosem éreztették veled, hogy külföldi vagy?

Nem találkoztam ilyen jellegű megnyilvánulással. Ebből a szempontból is kellemes meglepetés volt a magyar főváros. Nagyon kedvesek, készségesek voltak velem, és ugyanolyan bánásmódban részesültem, mint a többi versenyző. Tilla is emberségesen viszonyult hozzám. Azt mondta: „Külföldiként üdvözöllek itthon, Magyarországon.” Ez nagyon jólesett. Tisztelem őt.

Gondolom úgy, ahogy a többieket is.

Nagyszerű csapat jött össze. Családias a légkör. Természetesen szombaton mindenkiből előbújik a versenyszellem, de utána minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Karsai Zitával nagyon jóban vagyunk, és úgy általában az összetartás jellemzi a csapatot. Nagy Tamarával és Túri Lajossal biztosan tartani fogjuk a kapcsolatot a verseny után is. Már most közös kirándulásokról, síelésekről beszélgetünk. Dórihoz is barátság fűz.

Ahhoz, hogy idáig eljuthass, sokat kellett táncolnod előtte. Mikor kezdted?

Nyolcévesen kezdtem versenytáncolni, tízévesen bekerültem a komáromi Selye János 8-éves Gimnáziumba. Két évig nem léptem a táncparkettre, majd Gyulamajoron 12 évesen a Pop Team Hámori szervezőiroda tánctanfolyamot indított. Náluk kezdtem. Egy orosz táncoktatóm volt, Igor Kločkov, aki Moszkvában végezte a táncművészeti főiskolát. Sokat köszönhetek neki. Az ő érdeme, hogy a Megatáncban lehetek. Azt tanította, hogy többféle táncban kell kipróbálnom magam, egyfajta univerzális táncost faragott belőlem. Persze nekem is vannak kedvenceim, főleg a latin-amerikai táncokban érzem igazán otthon magam. Mint a samba, jive, rumba vagy cha-cha-cha, de kedvelem a hip-hop táncot is.

Miért éppen a művészet ezen ágát választottad?

Már kisiskolás koromban hiperaktív voltam. Ha hallottam a rádióban egy számot, vagy láttam a tv-ben egy klipet, azonnal táncra perdültem. Ez érdekes volt. Édesanyám nagyon szeretett volna táncos lenni, ám sajnos nem vált valóra az álma. ĺgy érthető volt, hogy többször is szólt az egyik tánctanárnak, hogy jöjjön el és nézzen meg, hogyan táncolok. Amikor meglátott, azt mondta, őstehetség vagyok. Számomra a tánc jelenti az életet, ez a mindenem. A táncért dobog a szívem. Lényege a ritmus, a mozgás. Nélküle el sem tudom képzelni magamat. Kiváló feszültség-levezető. Emellett szavalóversenyeken is indultam. Ötször nyertem a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó versenyen, Budapesten pedig nemzetközi szavalóversenyeken szerepeltem, és játszottam a kis GIMISZ-ben is.

Említetted, hogy volt két év kihagyásod a táncban.

Igen. Egy nap teljesen véletlenül Kulesza Katalin táncpartneremmel az egyik dél-komáromi látogatásunk alkalmával a művelődési házban megláttam a falon egy felhívást, amelyben táncosokat keresnek. Nem volt kérdéses számunkra, hogy jelentkezünk. Az oktatónk a győri Petes Beáta volt, aki 1997-ben magyar szépségkirálynő volt, és Európa bajnoki címet szerzett latin tánc kategóriában. Nagyon megörültem, hogy vele dolgozhattam. Tavaly augusztustól két hónapig a felügyelete alatt gyakoroltunk, és októberben már részt is vettünk az első megmérettetésen, melyen harmadik helyezést értünk el. Sokat tanultam tőle. Rengeteg tanáccsal látott el főleg a médiával kapcsolatban, hogy hogyan kezeljem. Ő a példaképem.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Számos reklámajánlatot, felkérést kaptam. Mindenképpen Budapesten szeretném folytatni a tanulmányaimat. Meglepő módon nem a táncművészeti főiskolát célzom meg. Ha minden igaz, akkor egy angol–magyar gimnázium diákja leszek. Érdekel az újságírás, a média világa. Mindenképpen ezen az útón szeretnék továbbhaladni. Távolabbi terveim közé tartozik, hogy szeretnék az ELTE angol médiaszakán diplomát szerezni, és ameddig csak lehet, táncolni szeretnék. Egyik kitűzött célom, hogy magyar bajnok legyek. Természetesen óriási álom az Európa-, illetve a világbajnokság. Ehhez még sokat kell tanulnom.

BORKA ROLAND, Új Szó, 2006