Tavaly a Terminator Salvation forgatása alatt a nyilvánosságra került az információ, hogy Christian Bale a forgatáson elveszítette a fejét és kikelt magából és alaposan leugatta az egyiks tábtagot.

 

És hurrá, ma napvilágot látott a felvétel, amelyen ordítozik és káromkodik, és most meghallgatható. Bale annyira átéli, hogy azt hihetitek, rátok förmedt.

Hallgassátok meg:






Szóval a szegényke operatőr kétszer átment akkor, amikor Bale épp egy jelenetet próbált, és ezért a tettéért a nem egész négy perc alatt 36-szoros fuck-ozást érdemelt, amely hatmásodpercenként egy fuck-ot jelent. You don’t fuck with the Batman!

A felvétel egy biztosítási cégen keresztül került fel a netre, amely cég a felvétel abból az indíttatásból rögzítette, hogy ha úgy adódik, és a főszereplő kitáncolna a filmből, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt.



És bár az egyik producer úgy nyilatkozott, hogy ez egy nagyon nehéz forgatási nap volt és a mérgelődés hamar alábbhagyott, ez nem az első eset, amikor Balenek problémája akadta az önkontrollal. Tavaly nyáron Londonban azért vették őrizetbe, mert állítólag megtámadta a hugát és édesanyját. A vádat bizonyítékok hiányában visszavonták.



Ejha! Ennyire dühös embert én még nem hallottam azóta, hogy az unokatesómnak egy alkalommal azt találtam mondani, hogy a tofu fasírtok nem tofu fasírtok, hanem csak fasírtok. Nos hááát kérem szépen. Ezt látnotok kellett volna. Ezek a vegetariánusok, komolyan mondom, egy kicsit dilisek. És találjátok ki, hogy Christian Bale mi? Batman, igen, de azon kívül. Pontosan, vegetariánus! És találjátok ki, hogy ki volt még vegetariánus. Hitler! Ha! Vegetariánus! Azt hiszem, minden világos.  Pont pont pont.*

*A politikai korrektség megkívánja: Ezzel természetesen nem azt akarm mondani, hogy minden vegetariánust gödörbe kéne lökni és felgyújtani. Hm... Talán egy rövid időre. Amíg nem lesznek éhesek és nem kényszerítsük őket, hogy valami normálisat egyenek. Mert mint mondani szokás: Nem azért másztunk fel a táplálkozási lánc csúcsára, hogy most gyomot zabáljunk!


prominent