Csézy: Hiába támadnak

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztese, Csézy (28) csak szerdán látogatott haza először a verseny óta. A fiatal tehetség múlt péntek – a megmérettetés – óta kapott hideget-meleget.
– Tudom, sokan azt gondolják, hogy bunda volt a verseny, pedig
nem. Boldog vagyok, hogy így ismeretlenül ekkora sikert értem el.
Úgy érzem, keményen megdolgoztam érte – mesélte az énekesnő, aki
már az óvodában is folyamatosan énekelt. – Zenei oviba jártam, majd
zenei általánosba és középiskolába. Még a diplomámat is ének szakon
szereztem – mesélte Csézy.
– Most jutottam egy kis levegővételhez, így haza tudtam jönni.
Eszméletlen sok levelet kapok rajongóktól és művészektől, akik
elhalmoznak jókívánságokkal. Bár Pesten még nem nagyon ismernek meg
az utcán, de ahol lakom, ott mindenki megállít úton-útfélen
gratulálni – mesélte Csézy, aki már elkezdte a májusi versenyre
való felkészülést. – Még többet fogok énektanárhoz járni, és már a
ruhámról is van elképzelésem, amit majd viselni fogok Belgrádban, a
döntőn. Mivel én egy mezőkövesdi matyó lány vagyok, ezért a
nagymamám mintái közül szeretném ráhímeztetni az estélyi ruhámra az
egyiket, hogy lássák, milyen értékek vannak ebben az országban.
D. A.
blikk
Megismétlem! A selejtezőn jellegtelen, kommersz zenék voltak. Olyan tipikus tömegáru.
Ilyennel kiállni? Egyáltalán azt várni, hogy Belgrádban döntőbe jusson?
El nem tudom képzelni.
Persze attól még itthon el lehet olvadni tőle.
Elég furcsán fognak hatni a népiesnek szánt matyó motívumok egy mai estélyi ruhán (ha egyáltalán látszódni fognak) egy olyan pop-dallal párosítva...
Azért kicssit gáz,hogy egy zsűri sem őt hozta ki győztesnek.Ez az SMS dolog meg olya,hogíy akinek sok pénze vanígy megveheti a versenyt.De kérdem én?Minek akkor zsűri???Egyébként elég sokat hallgatok rádiót,de ezt a nőt még egyszer sem hallottam.jegyzik valahol???
Megismétlem a hozzászólok bunkók,akik nem bírják elviselni, hogy nem az ,ő kedvencük nyert. Ennyi.
atomhuzat nem jó rádiót hallgatsz!!Én minden nap hallgatok rádiót, elég sok adást, nemcsak egyet és érdekes, mert én meg mindig hallom a dalait. ennyi.
Jobb lenne ha nem mások fikázásával töltenétek az időt, hanem magatokkal foglalkoznátok!!!!!!!!!!!!!
Komolyan nem értem miről beszéltek!!! Ha van fületek és egy kis hozzáértésetek a zenéhez, énekléshez, akkor észre kellene vennetek, hogy nagyon tehetséges embert húztok le.
Inkább támogatni kellene. Azt meg honnét tudja az előttem szóló, hogy hogy fog a ruha kinézni, mikor még nem látta.
Egyébként a lemezét úgy elkapkodták, hogy nem lehet kapni. Az a gond, hogy már annyira hozzászoktak az emberek a tehetségtelen, énekelni nem tudó majmokra akik folynak a TV-ből, hogy mikor feltűnik egy olyan aki ért ahhoz amit csinál,akkor azt húzzák le.
Hááát - mit mis mondjak?
Nem szeretném negatív jelzőkkel illetni ezt az egészet, de így viszont nehéz szavakat találnom.
Csézy bárki is - mert én sem igazán ismerem, most hallottam talán harmadszor - a versenyre kijutott száma nem feltétlenül lesz bent az első 20-ban szerény véleményem szerint.
Évek óta láthatjuk mi a tendencia, s sajnos ez a dal nem az az irány (finoman fogalmazva sem).
Nem az előadóval van probléma, hanem a dallal, annak stílusával stb. Úgy gondolom az idén nem kell feszengenünk az élő adás közepette.
Elnézést, tényleg nem bántás akar lenni.
Csézynek azért további sikereket pályáján.
Szerintem jó a hangja Csézynek, sajnos Én sem bízok a dalban, bár a többi sem volt jobb. Valami extrémebb, érdekesebb kellene, ami egyedi és ütős!
Kedveseim! Nagyon egyszerű ez az egész. A Csézinek van egy piszokul pénzes pasasa-lerendezte(megvette) a szavazatokat-telefonkártyákkal, feltóltéssel stb. Hogy kapott volna simán annyi szavazatot mit gondoltok? Mezókövesdnek nincs annyi lakosa O-100 évesig együttvéve sem. Ezt nem ellene mondom, de nem volt tiszta a verseny ezek után. Jó a hangja, jó előadó de semmi különös vagy extra. Ő is tudta ,hogy mi lesz akkor meg miféle nagy szeretetről beszél? Vannak akik szeretik meg hasra esnek a pasasa előtt- ez a PÉNZ-ről szólt, amivel mindent meg lehet venni. Slussz!!!!!
Szerintem Csézy kifejezetten jól énekel és a dala is jobb, mint amit Szekeres Adrienn énekelt a döntőn. Márpedig itt úgy tudom a dal számít és nem az előadó. Miért fontos , hogy neves előadó menjen ki? A lényeg, hogy a tőle telhető legjobban képviselje az országot, és szerény véleményem szerint ő ezt meg is fogja tenni.
Sziasztok
Nos én se nagyon ismerem a Csézy nevű lányzót, bár hallottam már számot tőle. A hangja jó ezt el kell ismerni, de a stílust amit képvisel..Nos az nem. Ilyen hangot elpazarolni ilyen stílusra szerintem kár.Én egyébként nem csodálkoznék ha bundázva lettvolna a verseny,mert itthon ez nagy divat :(
Hmmm, és mezőkövesdi vagyok és láttam azt a hatalmas propagálást, ami itt folyik. Egy térség áll mögötte.... Szerintem nem kellene bántani.... Amúgy nem Budapestből áll a világ!
Ennyi irigy,ostoba,rosszindulatu ember sehol mashol nem jon ossze ,mint Magyarorszagon.Amerikaban ha ma a takaritoneni kiall es jol enekel,holnap oriasplakatokon latod es ez egesz orszag unnepli.Magyarorszagon ugyanezert kopkodnek.Mit szamit hogy milyen enekesi multja van?Kiallt enekelt es jol csinalta.A ruha pedig ha hozzaerto kezek tervezik es keszitik gyonyoru es egyedi lehet matyo himzessel.Meg kellene probalni egy kicsit orulni masnak es talan akkor jobban ereznetek magatokat a sajat borotokben.
Legyetek szívesek nem lebunkózni más hozzászólókat, aki nem ért egyet veletek.
Én egyébként sem "fikáztam" senkit, mert itt élek, ahol Csézi Böbe, és sok mindent tudok az eddigi eredményeiről. Láttam még szárnypróbálgatásai közben sokszor fellépni. El is ismerem a szép hangját meg a képzettségét. Most csak azért nézegetem ezeket a linkeket, mert az kezdett el érdekelni, hogy hogyan próbálják eladni (milyen stílussal, stratégiákkal, stb.), és ez ügyben nem mindennel értek egyet. "Fikázásról" szó sincsen. A véleményét meg mindenki leírhatja, ami lehet olykor árnyalt is (ha több oldalról közelítesz), nem csak annyi, hogy imádom vagy utálom. Attól még drukkolhatok neki, ha jószándékú ember vagyok, hogyha nem is értek egyet pl a dalválasztással vagy a nyilatkozatai egyes részeivel. És lényegében drukkolok is, csak próbáltam racionálisan nézni az esélyeket.
A hangja szép, a hölgy is szép, mi a gond?Az, hogy a többiek régebb óta vannak a pályán? Na és?
Attól a pillanattól kezdve, hogy SMS-en lehet szavazni, közjegyző ide, zsűri oda, simán meglehet venni egy műsort.
Nem csak magyar szokás ez, máshol is így van, ahol ilyen módon szavazhat az ember, és ez alól az Euróvíziós Dalfesztivál sem kivétel!
EZ ÜZLET! SAJNOS!!!
Visszatérve Csézy-hez meg az esélyekhez, a hangja jó, csinos is és azt a NOX-os "EDF" óta tudjuk, az ismertség, a profizmus is csak akkor lehet nyerő a mai világban, ha hagyják!
Inkább drukkoljunk Neki, mint piszkáljuk!
Szerinte...
Csatlakozom az előttem szólókhoz: sajnos az irígykedés tipikus magyar jelenség. Igen, Mezőkövesd és környéket ki volt plakátolva Csézy képével. De szerintem mindeni támogatná a saját városa szülöttét, nemde? És én lesz@rom, hogy L.L. mennyire pénzes vállalkozó, arra szavazok akire akarok. Nos, én nem szavaztam, de nagyon szorítottam Csézynek, mert 1-2 olyan dal volt, ami említésre méltó. Szekeres Adrien meg jobban tenné, ha megtanulá elviselni, hogy attól még, hogy évek óta jelen van a popzenében, vannak hozzá hasonló kvalitású előadók és nem a száját kéne húzgálni egy ország előtt, meg sírni a reggeli rádióműsorban. És mindennek mi lesz a vége? Ha esetleg Csézy és dala nem a legjobb hely(ek)en végezne, rögtön az lesz, hogy "na ugye, megmondtam"! Ehh... Szánalom!
Aprildaffodil!
Sztem Csézy nem estélyiben fog énekelni.. Tudod, nagyméretű rendezvényekre több ruhával kell készülni:P
Én nagyon értékelem azt, hogy szép magyar motívumok lesznek az estélyijén. Nem szeretem az á la dernier mode szerint öltözött közszereplőket..
Ja és még annyit, hogy ha úgy lenne, ahogy Gery állítja, vagyis hogy Csézynek a gazdag pasija elsimította a győzelmet; ki lepődik meg ezen?? De tényleg. Ugyanez történik a mindennapokban; az jut be az állásokra, akinek kapcsolata van, arra figyelnek az orvosok,nővérek, akinek a családjában eü.-s van, a politikusokat meg inkább ne is említsem. (Tisztelet a kivételnek.) Csak az első kettőt már teljesen megszoktuk, beépült az életünkbe. A politikusoknak még csak részben sikerült ez.
De úgy látszik, hogy aki nem "Mo. közepén" lakik és nagy vagány PESTI(ismételten, akinek nem inge, ne vegye magára!, de ez tény), az mindig negatív visszhangot fog kapni a média és néhány tahó ember miatt. (Akiknek lehet, hogy a saját portájukon kellene kapirgálniuk, de ugye "buliii van hawerok", lehet valakit szidni..)
Ez is egy vélemény, így ezzel vissza is vonom az esetleges bármely említett csoportba beletartozó emberek válaszait.
Sziasztok!
Leszögezném nem kell hozzá diploma hogy az ember eltudja dönteni mi a szép zene.Én végig néztem a döntőt és meg kell hagyni a zeneszerzést nem kommentálnám,de az egész bagázsból Csézy és Szekeres Adrienn érdemli meg a nemzetközi szereplést,Felkészültek,tapasztaltak,rutinosak.Ott pedig az kell.Lehet irigykedni,fújjogni akkor is az a lényeg hogy Csézy tudja mit tett le az asztalra,aki meg úgyérzi utána tudja csinálni írja ki bátran a nevét teljes valóban és álljon ki meghallgatjuk.
Istenem, de gyökér itt egy pár ember...nem az énekes itt a lényeg, hanem az HOGY EZZEL A DALLAL AKÁRMILYEN JÓL ÉNEKELNE IS CSÉZY, NEM FOG NYERNI!
Attól hogy itt Magyarországon esetleg jó éneke, ott NEM ILYEN ARCOT ÉS DALT KERESNEK!
Aki annyira Csézy fan, az szeresse tovább, de mégha ő is énekelt a legjobban a bagázsból, SEMMI ESÉLYE SINCS az Eurovízióson...itt ezen van a lányeg, nem pedig azon hogy szerintetek ő mekkora tehetség!
És mielőtt még azt hinnétek, én senkinek sem drukkoltam, mert az összes dalt kommersz jellegtelen valaminek tartottam, itt teljesen más dallal kellene hódítani, kiemelkedni a tömegből, nem pedig egy balladával kiállni...ennyit erről...
u.i.: Semmi baj azzal hogy Magyarországon nem fogadjuk el szó nélkül a másik véleményét...nem vagyunk képmutató nyál alakok. Ha nem tetszik, el lehet menni, ezt már Fletó is megmondta HAHAHAAA (ez most rossz idézet volt, de tényleg ő mondta)...
Rohej ez az egész, mert nem ér ennyit, de a lényeg az, hogy beszéljenek valakiröl. Hogy mit? Az mindegy csak menjen a szájtépés. A reklám az reklám.Az is mindegy mit vesz fel Csézy vagy Mezökövesden ez a lényeges? Öltözhet királylánynak csoda topánkával. Nekem egy gondom van a hölggyel ezzel az alakítással az Operettszinház előcsarnoka sem várna rá. Nem jön át, hogy egy egyéniség lenne, nem jön belülröl aminek jönni kellene. Egy Euroviziós fesztiválra meg KEVÉSKE, GYENGÉCSKE, mi meg hülyék vagyunk, hogy foglalkozunk vele.
Syl!!! Én csak hozzád tudok csatlakozni!
Teljesen igazad van!Ő legalább tanult rendesen énekelni és van is hozzá tehetsége,deolyanok mint példálul:Oláh Ibolya,Galambos Dorina,Lola meg hasonló tehetségtelen hangú énekesek bezzeg felkapottak...mer volt róluk vmi az újságban h kidobta a pasija meg leöntötte a ruháját...ufff....és a megasztárba is a jókat kellett kiszortírozni...asszittem már az oláh Ibolya fogja megnyerni az első szériát!!az nagy leéégés lett volna...ő tuti nem tanult soha...jó lehet nem is volt rá alkalma,de a hangja se vmi tiszta és szép.
Jó hangja van, de teljesen mindegy hogy kinyerte meg a versenyt. Az Eurovíziós fesztiválon magyar nem nyerhet. Ki szavaz ránk? Nem szeretnek minket, magyarokat, senki.
Nekem csak egy kérdésem van: attól, hogy valakinek képzett hangja van, máris jó előadó lesz, akiért rajongani kell?
Szerintem nem. És nem rosszindulatból nem értünk egyet ezzel a Csézy-továbbjutással, hanem azért, mert nem értjük, hogy egy ilyen semmitmondó dal és ilyen semmi pluszt nem adó személyiség került ki egy világversenyre. Attól, hogy képzett hangja van valakinek, még nem biztos, hogy tartalmas lesz az, amit előad. Jelen esetben inkább mesterkélt és modoros.
Valamint: bennem is nagyon erősen felmerült a bunda lehetősége. A többi előadó között nem volt olyan kedvencem, aki miatt most sajnálnám, hogy más jutott tovább, de ennek ellenére is szerintem elég gáz, ha valki úgy jut ki egy ilyen versenyre, hogy megvette a végeredményt. Hadd ne tetsszen ez mindenkinek...
Állítólag nincs esélye nyerni!Még szerencse!Ugyanis mindig a nyertes hazája rendezi a következő döntőt!Magyarország képtelen lenne rá!Kézen-közön eltűnnének a szervezésre szánt pénzek!Made in Hungary!
Szerintem szép hangja van!
Ha angolul is jól hangzik a szám talán még bejuthat a döntőre!!!
Gratulálok Csézynek,messze Ő volt a legjobb a mezőnyben és egész meglepődtem,hogy végre egyszer az nyert,aki megérdemelte.A többi versenyző féltékenységből eredő kritikája pedig egyenesen felháborító.Bármilyen helyezést is ér el,Csézy méltó rá,hogy képviselje az országot.Sok sikert!!!
Jozef
Hát igen Szép image Pély Barnának,mint neve ének tanárnak,mert akit elrántott abból máris valaki lett.Ez olyan mint amikor magyarból az egyik tanár elrántotta József Attilát aki utána költő lett.Itt is a tanár hitelét vesztette.A megasztárnak szerintem az lenne a feladata,hogy tehetségeket fedezzen fel,nem pedig ország és világ előtt lejáratnia a produkciójukkal magukat.Ezért Pély Barnának jutalmat adnak akkor hol van itt az igazság?
Hát valóban Csézyt azzal nem vádolhatják,hogy megvette a közönséget.Jimmyt is elnyomta a szakma mert őszinte ember volt,de a közönség mégis sikeressé tette.Itt Csézynél biztos,hogy az emberek őszintén és igazságosan szavaztak és a második Zsüri is hiteles és helyes döntést hozott.Barna és Piero imageje meg valóban nagyot esett.
Nagyon neves Diszkós vagyok és a mi szakmánk is odafigyelt erre a gyönyörüen csiszolt hangra.Csézyt az én közösségem is elimeri,és a mai fiatalság szivébe fogadta és egyetértek azzal,hogy a közönséget nálam se lehet megvenni.Ők a mai tehetséget önzetlenül szeretik és magasra juttatják.Mi diszkósok is belőlük meritjük a heti toplisták sikeres befutóit.A zsüri véleménye segit meghatározni egy tehetség szakmai szinvonalát,de őket meg is lehet venni és van amikor nem sikrül kiszürni az igazi tehetséget,de egy ország közönségét aligha.Csézyt egy ilyen hatalmas országos szavazat tette elismerté.Függetlenül attól,hogy hirtelen és ismeretlenül robbant ebbe a zenei világba.Az én itélőképességem a számai cenzúrázásánál nagyon pozitivak voltak.Az én közönségem hisz benne és olyan erőt szorgalmaz számára amelyel bármilyen megpróbáltatáson helytál és neve ekkor már nem az ismeretlenek közt lesz ,hanem ott ahol már régen ott kellene lennie. Sok sikert kiván Csézynek a klub hálózatom és személyzete.
Csatlakozom neves kolégám véleményéhez,hiszen a múltba is a lemezbemutató azért volt hiteles,mert a közönségéből meritette tudását.Napra kész volt az új siker produkciókból.Csézy dalai itt is megkapta szakma és a közönség elismerését.Én is kivánom neki,hogy csiszolja és frissitse azt a pozitivumot ,amit most megadunk neki.Elmarasztalom azt a sok hülyeséget,amit az emberek meggondolatlanul és irigységből irnak róla.
Én csak az emberek itélőképességét szeretném helyre tenni,mert itt sokan a producert vádolják.Producer nélkül sajnos ebben az iparban előbbre jutni nem lehet.Viszont ez a boronáló szerep a fellépésnél megszünik.Ilyenkor magára marad a müvész és a nézőközönség.Itt máris érvényét veszti az a sok rágalom ,mert itt már csak a prudukció számit .A Dj-nél is hiába a reklám és hiába a szinvonalas körités,mert a porondon teljesiteni kell.Ott az előadó megmérettetése valóságba torkollik.Az aki olyan hülyeséget ir ide,hogy a producer dönti el a sikert az nagyon buta ember és mi ne tartozzunk ezeknek az agyilag alulméretezet emberkék soraihoz.
Nekem nagyontetszenek csézy dalai, amivel el akar indulni a választáson, valóban nem túl sikeres választás.De nekem Szekeres Adrienn hangja jobban bejött, de most kibújt a szög a zsákból, volt a Danobiusba egy telefon beszélgetés és abban az Adrienn hozzászólása bunkó volt.Nagyot csalódtam benne,és mind ez csak azért mert nem nyert.Viszont ő is szuper, nemtudom miért kell támadni a másikat ,hiszen ő csézy sem tehetett arról hogy a számitógépes számolással probléma volt.Mindemellett szerintem csézy gratulált volna Adriennek, de Adrienn ettől elhatárolodott. Nem volt szép, mindemellett csézy védte Adriennt Aki hallgatta az tudja miről beszélek, Ilyenek a pénzéhes,sikerért mindenre hajlo emberek.Sajnálom őket
Hát a mi eurovizios válogatonk egy kalap szar... az egész ugy ahogy van...
csézy szép, jó a hangja de szemetet gyárt... egy ilyen képzett lány hogy süllyedhet erre a szintre... ez direkt a tanulatlan, képzetlen sztárakaroklenni előadók pályája... hát miket énekeltél a suliban?nem tetszett semmi igényes muzsika? novodomszky rakás szart pedig dobják ki a tévétől is nehogy ismét európaszerte égessen minket az angoltudásával... hajrá mezőkövesd hajrá csézy (csak nem a popban) ügyes lány vagy pénzt más stílusban is kereshetsz)... uff
Csézy ne hagyd magad! Szerintem tehetséges vagy és a dal is szép. Illik is a hangodhoz! Sok sikert Szerbiában is! Itthon meg majd megismerünk! A NOX-ról sem tudtunk semmit az ő Eurovíziós fesztiváljuk előtt! Hajrá!
Az utóbbi évek legnagyobb tehetsége! Képzett a hangja, nem úgy mint a legtöbb megasztárosnak. Ráadásul gyönyörű, ami szintén nem utolsó szempont ebben a szakmában. A hangja isteni! Hajrá Csézy!
Szekeres Adrienn valóban bunkón viselkedett. Nem bírja elviselni, hogy van egy nő, akinek szebb a hangja és jobban is néz ki, mint ő. Csézyt próbálta lejáratni, de saját magát járatta le.
Sziasztok!Én imádom Csézy hangját!Nem is egy számot hallottam tőle!Megérdemelten győzőtt!Szerintem nem volt bunda az egész!Különben ha ez az volt akkor a Megasztár anno mi volt?Senkinek semmi hangja!A zsűri is csak dísznek volt ott!Ennyi!Gratulálok Csézynek!Sok sikert!Én szurkolok neki!!!
Szurkoljatok Csézinek ha akartok, nem egy nagy durranás a drága. Nyissátok ki a fületeket meg a sziveteket és utána ömlengjetek róla. Szekeres Adriennek igenis sokkal jobb a hangja! Na csá!
Gábor!
Akkor te is hallotad a Danobiusba. :) Ez igy van ahogy írod, magát járatta le.
Én örülök hogy ez a nő nyert! Így legalább nem kell izgulnom a döntőn, (már ha véletlen bejutna:P) Tavaly végigizgultam az egészet a mi énekesünkért, most nem kell legalább, söt meg se kell néznem az euroviziot. Hálás köszönet ennek az "nagyon ismert" nőcinek.:D szép nő meg a hangja is szép, sok iskert neki, de ettöl függetlenül lapos unalmas zenéi vannak, nem tehetek rola. Bár lehet hogy a többi országban is az lenne a menő? :P
Ja igen, senki nem fog a magyarokra szavazni a lengyeleket kivéve.. Ez sajnos így van.
Disjockey, Disjockey Iván, Dj kálmán csak annyit kérdeznék miért azonos az Ip címetek?
:D
Nem tudom mi bajotok Csézy-vel, de szerintem nagyon-nagyon jó a hangja, és szépek a számai (líraiak). Én szívesen nézném minden szombaton Fásy mulatójában is.
És olyan szép, hogy akár szépségkirálynő is lehetne.
SZERETÜNK CSÉZY BÖBI!
Én még csak annyit tennék hozzá olvasva az előbbieket, hogy itt többen arról beszélnek, hogy megnyeri-e Csérzy vagy nem. Kit érdekel, hogy megnyeri-e??? A lényeg az, hogy olyan produkcióval megy a fesztiválra amivel nem égeti az országot, úgy, mint a tavalyi második helyezet. Mindenki tudja, hogy ez már nem a tehetségről szól. Akár megvették a győzelmét, akár nem, itt az a lényeg, hogy tehetséges ember jött ki győztesként és ha kiáll a színpadra, akkor a világ nem azt fogja gondolni, hogy Atyaég ki ez a nő és mit keres itt. Egyébként meg tökéletesen más a környező országok zenei ízlése.
Persze, amennyibe Csézy esetleg nyer vagy jó helyezést ér el akkor meg mindenki ünnepelni fogja, dehát ilyenek a Magyar emberek!!!!
Terka!!Nekem is tetszik SZ A hangja, csak az a baj mint ember eltünt létezni számomra.A mikor valaki érzelmes dalokat ad elő én azt gondolom , hogy van mögötte ember is.De ha kinyitod a füledet , te is akkor hallod hogy szinte ugyanaz a műfaj mindkét előadóé. De még a hangjuk is hasonlit:))
Csak annyit tennék hozzá, hogy Csézy már biztos, hogy a döntőben van, egyesek nagyon tájékozatlanok, de mindegy is. Magdi mivel 9. lett tavaly, ezért idén nem kell az elődöntőben szerepelnie Csézynek, hanem automatikusan a döntőben van.